Gyülekezetünk főbb eseményei


» Szeretetre reformálva program (2018.02.04)

 Különleges szombatot tölthettünk együtt a reformáció jegyében október 7-én a pestszentimrei Sportkastélyban rendezett Szeretetre reformálva programon.

Szeretnénk megköszönni a XVIII. kerület, Pestszentlőrinc – Pestszentimre Önkormányzatának, valamint a pestszentimrei szervező lelkészeknek, hogy lehetővé tették, hogy ez a nagyszerű kezdeményezés létrejöjjön.
 
Sok felemelő élményben volt részünk. Érdekes előadásokat hallhattunk Tapolyai Emőkétől, a börtönmisszióról, és a Sztehlo Gábor Gimnázium színi társulatától.
 
Nagy öröm számunkra, hogy a Reformációs séta programunk annyira népszerűnek bizonyult, hogy több, mint hatszázan mentek végig sétafüzet segítségével az állomásokon, beleértve sok gyermeket és fiatalt is. Mindnyájan feliratozott ceruzát, és lufit, valamint ajándék könyvet kaptak. A bibliatörténeti paneljeink is sokakat megragadtak. A gyermek foglalkoztató sátrunk végig teltházas volt. Ezen felül érdeklődtek programjaink, kiadványaink iránt is. Tartalmas, értékes beszélgetéseket folytattunk a rendezvényt felkereső érdeklődőkkel. Hálásak vagyunk a jó Istennek, hogy sok Bibliára nyitott szívű emberrel találkozhattunk.
 

[GALÉRIA]

 

 


» Szeretetre reformálva program (2018.02.04)
» Esküvői istentisztelet menyasszony nélkül?! (2014.09.19)
» A divíziótól John és Clair Sanches a gyülekezetünk vendége (2014.05.30)
» Élő műsorban a Reményteljes válság című előadássorozat (2014.03.13)
» Elkészült az új honlapunk (2012.09.09)




GALÉRIA

MÉDIA

KAPCSOLAT